Egy érdekes tanulmány arról, hogy miért legyünk szinte minden esetben óvatosak a magas szénhidrát-tartalmú (azaz magas szénhidrát-sűrűségű), modernkori, jelentősen feldolgozott élelmiszerekkel. (Mindegy, hogy milyen étrendet követünk; és mindegy, hogy az élelmiszergyártók még mit kommunikálnak a termékükről.) A cikk felveti milyen következménnyel járhat egy olyan étrend, ami nagy mennyiségben tartalmazza az emlegetett élelmiszercsoportot a bélflóra és hormonrendszer szempontjából.

„Az ősi étrendek vizsgálata azt sugallja, hogy a nagy mennyiségű acelluláris szénhidrátok fogyasztása elősegítheti a bélrendszeri gyulladások kialakulását, továbbá ez lehet az úgynevezett „leptinrezisztencia” és az elhízás egyik elsődleges táplálkozási oka (Táplálkozás-Beállítás megjegyzés: valószínűleg más metabolikus szindróma esetén is igazolható a kapcsolat).

Az étrend által okozott bizonyos gyulladások és az evolúciós megközelítések vizsgálata adja az elhízás okának új hipotézisét. Az elhízottak bizonyos körülmények között homeosztatikusan (önszabályzó módon) megőrzik túlsúlyukat. Ha patkányoknál elhízást idéztek elő magas zsírtartalmú étrend által, a leptinrezisztencia miatt a hormonális rendszer az emésztőrendszer felső szakaszából nem szolgáltat pontos információt az agy számára az elfogyasztott ételekről (és azok emésztéséről, valamit az éhségérzetről), valamint csökken a jóllakottság érzésének közvetítése is. Később mindez központilag is kialakul az emésztőrendszer baktériumflórája által közvetített SOCS3 jelátviteli úton.

A leptin egy hormon, amit a zsírszövet termel és szerepet játszik abban, hogy az agyunk (a hipotalamusz) monitorozza a zsírraktárak méretét és szabályozza őket az éhségérzet és az energialeadás által.

Elhízott egyéneknél a leptin kisebb hatást gyakorol a receptoraira, mint vékony emberek esetében. Ezt az állapotot hívjuk leptinrezisztenciának, amikor a szervezet nem érzékeli a megemelkedett leptin-szintet, így tovább fokozza az éhségérzetet és csökkenti az energialeadást. Emberek esetében az elfogyasztott zsír és fruktóz megemeli az endotoxinok közé tartozó lipopoliszacharidok szintjét, továbbá önmagában a glükóz is erősen aktiválja a SOCS3 jelátviteli utat. Azonban embereknél az alacsony szénhidrát-tartalmú étrend spontán csökkenti a testsúlyt, oly módon, ahogy az alacsony zsírtartalmú étrend nem.

A megváltozott táplálkozási minták és az ősi étrendek vizsgálata azt sugallja, hogy az elhízás valódi oka nem lehet a pusztán a glikémiás index, sem a módosított zsírok, sem önmagában a szénhidrátbevitel, illetve hogy az ember energia-homeosztázisa jól működik a lisztet, hozzáadott cukrot és finomított zsírokat tartalmazó nyugati étrend NÉLKÜL is.

Mivel az ősi ételek teljes értékű sejtekből épülnek fel (celluláris szénhidrátok), így mindegyikük jelentősen alacsonyabb szénhidrát-sűrűséggel bír, mint a lisztet és hozzáadott cukrot tartalmazó ételek, és ez a tulajdonság némileg független az glikémiás indextől is (TB megjegyzés: ezért pontosabb a glikémiás terhelést figyelembe venni). Az evolúciós értelemben példátlanul magas szénhidrát-sűrűségű ételek fogyasztásának elsődleges áldozata a bélflóránk, ami egy „elfelejtett szervnek” is tekinthető.

A jelenlegi hipotézis azt sugallja, hogy a hozzáadott cukrok fogászati és parodontális egészségére gyakorolt bakteriális hatásaihoz hasonlóan az acelluláris szénhidrátok egyéb formáinak (pl. lisztek, gyümölcslevek és ezekhez hasonló feldolgozott élelmiszerek) fogyasztása olyan zsírokkal együtt, amelyek megnövelik a lipopoliszacharid szintet (pl. egy napraforgó-olajban kisütött fánk), hozzájárulnak azoknak a mikroorganizmusoknak az elszaporodásához, amelyek gyulladásba hozhatják a felső emésztőrendszeri traktust. Ez a modell összhangban van a biológiailag leírt táplálkozási problémák széles spektrumával.

Egy feldolgozott gabonáktól mentes, azaz elsősorban teljes értékű élelmiszereket tartalmazó étrend, amelyben a szénhidrátok például gyökérzöldségekből, egyéb levelesekből és gyümölcsökből származnak, hozzájárulhat az evolúciós állapotunknak megfelelő bélflóra kialakításához. Mindez megmagyarázza a nem nyugati típusú étrendet folytató népcsoportok (makróelemektől független) anyagcseréjének egészségét. Valamint a modern (de feldolgozatlan) „paleolit szemléletű” étrendek hatékonyságát a jóllakottságra és az anyagcsere-folyamatokra vonatkozóan.”

Táplálkozás-Beállítás megjegyzései:

1.  A fenti problémakör független attól, hogy gluténmentes vagy gluténtartalmú lisztforrásokról (acelluláris szénhidrátokról) van e szó. Mindkettő acelluláris.
2. A fenti hipotézis szempontjából ugyancsak mindegy, hogy az acelluláris szénhidrátokat otthon készítjük el vagy készen vásároljuk őket.
3. A teljes tanulmány később bemutatja, hogy az ideális szénhidrát-sűrűség legfeljebb 100 gramm készétel/~40 gramm szénhidrát környékén vagy ez alatt van. Érdemes megnézni, hogy egy átlagos fehérkenyér vagy gluténmentes pékárú 100 grammja pontosan mennyi (acelluláris) szénhidrátot tartalmaz. 100 grammnyi banán bruttó 23 gramm szénhidrátot tartalmaz, 100 grammnyi főtt hajdina pedig mindössze 20 grammot (ráadásul egyik SEM acelluláris). Ezzel ellentétben a kezemben lévő készre sütött, bio, vegán, gluténmentes ropogós tallér 81 (!) grammot.
4. A fenti tanulmány elsősorban krónikus emésztési panaszokkal vagy folyamatosan metabolikus szindrómákkal (pl. IR) küzdőknek szolgál kiegészítő magyarázattal arra, hogy mi miért tűnünk az átlagnál szigorúbbnak az acelluláris szénhidrát-források és ezen belül a szénhidrát-sűrűség kapcsán.

Vajon mennyi acelluláris szénhidrátot tolerál egy egészséges, fizikailag aktív felnőtt; és mennyit egy emésztési panaszokkal vagy súlyproblémákkal küzdő személy az elfogyasztott kalória arányában?

Forrás:
Diabetes Metab Syndr Obes. 2012;5:175-89.
Comparison with ancestral diets suggests dense acellular carbohydrates promote an inflammatory microbiota, and may be the primary dietary cause of leptin resistance and obesity. Spreadbury, I.