Ennek a cikknek az eredeti „New York Times”-ban megjelent változatát mi is le akartuk fordítani… Nem véletlenül!

A Heti Válasz megelőzött minket.

A világ halálos méregként néz a zsírra, de ettől sem csökkent jelentősen a szívhalálozás, mert van egy másik felelős is: a cukor. Krimibe illő történet arról, hogy hogyan vette meg a cukoripar az orvosok hallgatását.

Ritkán fordul elő, hogy egy orvosi folyóirat letehetetlenül izgalmas cikket közöljön, de a JAMA Internal Medicine című szaklapban a cukoripar és a szívinfarktus kutatásának titkos kapcsolatát feltáró írás ilyen. A közlemény az ötvenes-hatvanas évekbe kalauzol vissza, amikor először az angolszász világ szembesült a jóléti állam mellékhatásával: megnőtt a szívinfarktusban meghaltak száma. Mi történhetett? – kérdezte a társadalom, és az okok feltárása a legkedveltebb kutatási témává vált. Két tudós lényegében egyszerre jutott el a magyarázatig: az emberek nem tudnak betelni az ételekkel, zsíros húsokra édes süteményeket esznek. Mit esznek! Falnak, habzsolnak, zabálnak.

A brit John Yudkin jött rá, hogy a zsíros ételek mellett van egy ugyanolyan fontos kockázati tényező, mégpedig a túl sok cukor fogyasztása. Amerikában pedig 1965-ben Mark Hegsted, a Harvard Egyetem kutatója ismerte fel, hogy ha egy betegnél magas vércukorszintet állapít meg, akkor nagy biztonsággal talál majd nála érszűkületet is. Az orvosi felfedezéseket 1965. július 11-én, a New York Herald Tribune korszakosnak szánt cikkével tárták az amerikai nagyközönség elé. Az újság Hegsted kutatásai alapján azt állította, a túlzott cukorfogyasztás is emeli a szívinfarktus kockázatát.

Egy kutató pálfordulása

Csakhogy a cikk nemhogy korszakos nem lett, de Hegsted éppen nem a veszélyes cukor, hanem a halálos zsír teóriájával vonult be az orvostörténetbe.

A JAMA mostani írása attól olyan izgalmas, hogy Cristin Kearns társaival a Harvard egyetem könyvtárában tárolt archív dokumentumokból kiderítette, mi volt Hegsted (és a korszak több kutatója) pálfordulásának oka.

És hogyan hatott mindez a mi életünkre is, hiszen gyerekeink undorodva néznek a zsíros kenyérre, miközben ugyanezek a kölykök mozizás közben képesek vödörnyi poharakból egy liter cukros üdítőt felszippantani, ami azzal egyenértékű, mint ha 28 kanál kristálycukrot tömnének magukba.

Sokkoló adatok
Egy átlagos amerikai tinédzser átlagban 97 teáskanál cukrot fogyaszt el naponta, ha fiú, és 69-et, ha lány – üdítők, édességek, gyorséttermi koszt és fagylalt formájában. Míg viszont a zsír gyilkos voltát naponta emlegetik, a cukor ártalmasságáról csak a cukorbetegséggel (és a fogyókúrával) kapcsolatban hallani. Mindennek gyökere a hatvanas években keresendő.

Megjelent tehát a napilap cikke, melyről mára mindenki megfeledkezett. Ám nem azért, mintha érdektelen lett volna. Mindössze két nap telt el, és a cukoripar képviselői megkeresték Hegstedet és harvardi tudóstársait, hogy mai értéken 5,3 millió dollár (1,5 milliárd forint) értékű kampányt szeretnének indítani, melyben a cukor éltető erejét hangsúlyoznák. Nagyjából azzal a szlogennel: ha problémád van, kapj be egy kis édeset, mert a cukor maga az élet. Hegstednek 3800, munkatársának pedig 7500 dolláros (egy-, illetve kétmillió forintos) ajánlatot tettek egy új tanulmány elkészítésére, amely két évvel később meg is jelent (és végül 49 ezer dollárt, 13,5 millió forintot fizettek érte).

A legbefolyásosabb amerikai orvosi lap, a New England Journal of Medicine hozta le a közleményt, mely szerint John Yudkin megkérdőjelezhető adatokkal dolgozva helytelen következtetésekre jutott. Tévedés ugyanis, hogy a nyalánkságok habzsolása emelné a koleszterinszintet, és ugyanolyan lerakódást okozna az érfalon, mint a zsírzabálás. Ez lett a korszakos cikk, ezt idézték évtizedekig. Emiatt hiszik rengetegen, hogy a sok érrendszeri következmény (lábamputáció, infarktus, szívelégtelenség) nem a cukor, hanem a cukorbetegség szövődménye.

Ma már tudjuk, hogy nem. A túlzott zsír-és cukorfogyasztás is elhízást okoz, a hozzáadott cukor rövid távon is emeli a vérnyomást, elzsírosítja a vért, a lerakódások tönkreteszik az ereket és a szívet. Csakhogy a cukor szívhalált okozó hatására senki sem figyelmeztet, a JAMA-cikk szerint dokumentálhatóan azért, mert a cukoripar olyan gazdag és befolyásos lett, hogy a tudósok azt kérhettek a hallgatásért, amit csak akartak. A cukorelleneseket pedig, mint a felfedezése mellett haláláig kitartó Yudkint, körön kívülre tolták.

A vásárlók boldog tudatlanságban imádhatják az édes ízt, a cukoripar tobzódhat a megrendelésekben. Közismert a recept: ha valaki új joghurtot, zöldborsókonzervet, fagylaltot, gyümölcslevet, húskészítményt (még sonkát is karamellizálnak) akar piacra dobni, jó sok cukrot vagy cukorpótlót kell beletennie, a többi magától megy. Hegsted álláspontját tette magáévá az amerikai kormány és az orvostudomány is. Yudkin későbbi művei bestsellerek lettek ugyan, de sem az iparra, sem a kormányokra nem hatottak, ő pedig 1995-ben úgy halt meg, hogy a kardiológusok világszerte zsírszegény diétára szólították fel a szívbetegeket, s elhallgatták, hogy a túlzott cukorfogyasztást is kerülniük kell.

Cukoradó

Magyarország ebből a szempontból úttörő. A térségben először mi vezettünk be „cukoradót”, még 2011-ben, népegészségügyi termékdíj formájában például az üdítőkre, alacsony gyümölcstartalmú lekvárutánzatokra. Mindez egy év alatt a felnőttek negyedénél csökkentette a cukorfogyasztást, és olyan nemzetközi sikert aratott, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai jó gyakorlatokról szóló kiadványában is szerepeltette. Hasonló lépésre készült Anglia is, de David Cameron nemrég lemondott brit miniszterelnök idén visszadobta az erről szóló tervezetet, igaz, ott a miénknél durvább, 20–50 százalékos adó kivetését tűzték ki célul – és mindenre, amiben kritikus mértékű cukor van. Súlyos ügy, mert ma nem az a kérdés, hogy miben van túl sok, hanem az, miben nincs.

Pedig a cukorhegyek lenyelése olyan kihívás elé állítja a testünket, amelyre nem vagyunk felkészülve; a XIX. század elejéig az édes íz luxusélmény volt, az átlagember ritkán találkozott vele. A „dolce vita” csak a jóléti társadalmakkal jött el.

„Amerikában menekülni sem lehet a cukor elől, örömhormonnak tekintik, és szinte belenyomják az emberbe. Pedig ez fokozott inzulintermelésre ösztönzi a szervezetet, és az inzulinnak magának is van érkárosító hatása” – mondja lapunknak Tomcsányi János, a Budai Irgalmasrendi Kórház kardiológai osztályvezető főorvosa.

Dank Magdolna, a Semmelweis Egyetem docense szerint a cukor nemcsak az erekre, de a májra is hat. A hozzátartozók manapság gyakran döbbennek meg azon, amikor közlik velük, szerettük májkárosodásban szenved. „De hát nem is iszik!” – ez a gyakori válasz, mert azt hiszik, csak ez árt a májnak. Pedig az úgynevezett nem alkoholos zsírmáj a túlzott cukorfogyasztás egyik következménye, a májrák egyik okozója. A Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának igazgatója szerint józan ésszel is belátható, hogy a cukor hatása mennyire hasonló a zsíréhoz. A vérzsír sem úgy kerül a szervezetünkbe, hogy a disznóhús zsírtartalma kenődik rá az ereinkre. A cukrot is előbb beépítjük a testünkbe, elhízunk tőle, és innentől már hasonló hatást vált ki, mint a zsírfogyasztás.

De akkor miért nem óvnak tőle?

Tomcsányi János szerint a koleszterincsökkentőkkel az orvos gyors hatást érhet el a zsírfogyasztás következményeinek enyhítésére. A cukor alattomosabban fejti ki hatását, hosszabb távon káros, és jóval nehezebb tenni ellene. Ráadásul a betegek is nehezebben fogadják el a cukorfogyasztás csökkentésére irányuló orvosi kérést, mert az édes ízhez más viszony köt, mint a zsírhoz. „Ha bedobok egy kocka csokit, attól feldobódom, de egy falat szalonnától nem leszek boldog” – érvel a kardiológus.

„A gyerekek alkoholizmusa”

A cukor cukrot kíván, a sejtjeink éheznek rá, függőséget okoz. Simon Capewell, a Liverpooli Egyetem professzora, a brit cukoradó élharcosa egyenesen azt állítja, hogy az édességevés ugyanolyan veszélyes szenvedély, mint a dohányzás és az alkohol. A brit cukoradó bevezetése melletti egyik fő érv az volt, hogy a cukrozott üdítők fogyasztása a „gyerekkor alkoholizmusa”. De akkor minek hívjuk a ketchup iránti szenvedélyüket? Hiszen a paradicsomszósz majdnem annyi cukrot tartalmaz, mint egy bögre forró csokoládé (négy–hat teáskanálnyit). Magyarországon 12-13 teáskanál cukor a felnőttek napi fogyasztása a 2014-es országos táplálkozásfelmérés szerint, vagyis nekünk könnyebb lenne „lejönni a szerről”, mert csak öthat kanállal vagyunk az ajánlott szint felett.

Nem úgy a gyerekek, akik között sok a cukorimádó, kóla- és szörpfüggő, de annyira, hogy az óvodákban és az iskolákban programokat indítanak a leszoktatásukra, és arra, hogy megtanítsák őket vizet inni. Csakhogy az „elvonókúra” nem járhat sikerrel, amíg a szülők – az ipar és a tudomány között ötven éve létrejött titkos paktum miatt – mit sem tudnak a cukor valódi veszélyeiről.

A cikk a Heti Válasz október 6-i számában is megjelent.

https://www.facebook.com/TaplalkozasBeallitas/posts/1233374440046651