Egy személyes jellegű írás következik Vaspál Melinda kolléganőnktől.

„Az életmódváltásomhoz való út bő 11 éve kezdődött, melynek történetét sokan ismeritek már.

Hagyományos módon (fogamzásgátló tabletta) kezelt PCOS-el indult az egészségügyi kihívásaim pályafutása nagyjából 2002-2003-ban a diagnózis felállítása tekintetében…de valójában jóval régebben.

2009-ben már több orvostól is kézbe kaptam az “infertilitás” (meddőség) diagnózist.

2011-ben vettem a saját kezembe a problémámat (számos sikertelen Norcolut és Clostylbegit kúra hatására sem menstruáltam már) és változtattam meg az étrendemet…akkoriban a paleolit táplálkozás alapelveit követve 100%-ban.

Bő 2 év volt a gyógyulásom, azaz ekkor a “semmiből” megjött a menstruációm, majd 2 hónap múlva már természetes úton várandós lettem az első gyermekemmel. Akkora sikersztori volt ez számomra, hogy SEMMI nincs, ami el tudna téríteni az étrendtől mindmáig.

Azóta jobban magamra szabtam az étrendemet (Táplálkozás-Beállítás), ugyanis a paleolit táplálkozás alapelvei számomra nem voltak hosszútávon teljesen ideálisak, mérsékelt anyagcsere-profilú lévén (magasabb a szervezetem szénhidrát-igénye, alacsonyabb a zsírigénye).

Az első és második gyermekem születése között egy vetélést (“missed ab”) és egy kémiai terhesség velejáróit is meg kellett élni. Lelkileg nagyon megviseltek, főként a vérképeim tekintetében, melyek egyáltalán nem mutattak semmilyen eltérést…de tudjátok…ez lehet a természetes szelekció… amit ott és akkor nagyon nehéz elfogadni… mégis muszáj megadni magunkat a fájdalomnak…

Majd 2020-ban, 37 éves koromban természetes úton megfogant a kisfiam. Emlékeztek? Éppen dübörgött a Covid… én rá sem rántottam a boldogságtól. A várandósság stresszmentesen zajlott…volna…ha a symphysis pubis disfunctio fel nem üti a fejét már az első trimeszter vége felé. Innentől a sport nem ment, néha 20-30m séta is rettenetesen fájt, máskor tudtam egy hosszabbat sétálni. A szobabiciklizés működött valamelyest, így ez volt az egyetlen amit beiktattam néha.

Az étrendre nagyon figyeltem, +9kg-al zártam a terhességet.

A célom kizárólag a megfelelő tápanyag és kalória bevitel volt (nem számolgattam…ismerem a testem, tudom, hogyan reagál, ha túl keveset vagy túl sokat eszem). Édesszájú vagyok, úgyhogy a 75-85%-os étcsokival igen jó barátságban voltunk, ahogy néha gyümölcsös kókuszjoghurtot is ettem mákkal…igen imádom a mákot :))

A szülés utáni időszak, a császármetszésből való felépülés innen visszanézve jól ment…akkoriban nem így éreztem. Elég sokáig voltak fájdalmaim, varratszedésig egész extrém fájdalmak is. Aztán 6 hét után jött a gyógytorna a symphysis pubis disfunctio miatt (a szüléssel azonnal megszűntek a fájdalmaim, de teljesen egészségesen szerettem volna belevágni az edzésbe), aztán teljesen újrakezdőként belevágtam. Egy darab fekvőtámaszt sem tudtam megcsinálni… durva szembesülés volt, de haladtam lassan.

Keveset aludtam a baba mellett, úgyhogy az energiám is ennek megfelelően alakult. Rövideket edzettem, előszedtem a türelmemet…aminek a létezéséről sem tudtam. Haladtam szépen, lassan.

Aztán beütött a krach…csúnya válás…egyedül maradni két kisgyerekkel szoptatós kismamaként… lefogytam, pedig figyeltem nagyon, hogy a tejem ne apadjon el. Aztán összeszedtem magam, leporoltam a koronámat és visszatettem.

Az elmúlt egy évben, sőt sokkal hosszabb időszakban is számtalan esélyem lett volna olyan ételekkel vigasztalódni, melyek 5 perc ”élvezeten” túl más pozitívumot nem nyújtanak… negatívumot annál inkább. A tudatosságot választottam a “szegény én” helyett. És most 11 év távlatából újra azt tudom mondani, hogy MEGÉRI!

Minden konzultáción ezt próbálom átadni. Az egészséges életmóddal magunkat választjuk…és a gyermekeinket, akiknek mi vagyunk a példái.”