Folsav és B12-vitamin hiány

Folsav és B12-vitamin hiány
2019.10.21.
A gyulladásos bélbetegségekkel (IBD, pl. Colitis ulcerosa) kezelt Pácienseknél gyakran alakul ki folsav és B12-vitamin hiány (Yakut 2010). A B12-vitamin esetleges pótlása lehetővé teszi a szervezet számára, hogy jobban hasznosítsa a folátot is, így a rejtett B12-vitaminhiány is elkerülhető, ilyen esetekben mindkettőt érdemes laborban is ellenőriztetni).

A B12-vitamin pótlása fontos lehet, különösen idősebb embereknél, akiknél már rosszabb a felszívódás, illetve a vegetáriánusoknál és még inkább a vegánoknál, akik a táplálékkal keveset vagy egyáltalán nem visznek be B12-vitamint (vagy rosszul hasznosuló, genetikailag nem megfelelő formákat választanak).

 

A gyulladásos bélbetegségek és az emelkedett homocisztein szint

Számos tanulmány kimutatta, hogy az IBD-ben érintettek esetén gyakoribb az emelkedett homocisztein szint (bármely magánlaborban pillanatok alatt ellenőriztethető). A publikált tanulmányok átfogó áttekintéséből kiderül, hogy a magas homocisztein szint kockázata a kontroll csoporthoz képest több, mint a négyszerese volt az IBD-ben érintetteknél. (Oussalah 2011) Az egyik konkrét vizsgálatban az IBD kapcsán több mint 55%-nál mutatkozott emelkedett homocisztein szint (Roblin 2006), aminek a legnagyobb kockázati tényezője esetünkben a csökkent folsavszint (Zezos 2005).

B12-vitaminhiány szintén gyakran kimutatott (Mahmood 2005). Az IBD-ben érintettek esetében jellemzően kimutatott emelkedett homocisztein szint egy másik komoly kockázata, hogy háromszorosára emeli a vérrögök és az érrendszeri megbetegedések kockázatát (Fernandez-Miranda 2005; Srirajaskanthan 2005). Ez megmagyarázza, hogy az IBD-s páciensek esetében miért gyakoribb a korai érelmeszesedés (Papa 2005). Az IBD kezelésére alkalmazott bizonyos gyógyszerek, mint pl. a metotrexát, a folát antimetabolitja (!). Ez segíthet megérteni, hogy miért folsavhiányos annyi IBD-ben érintett. A folsav megfelelő, személyre szabott pótlása csökkenti a metotrexát okozta káros mellékhatásokat is (Patel 2009). Genetikai vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a folát-anyagcserében bekövetkezett változások kapcsolódnak az IBD-hez (Zintzaras 2010). Kifejezetten előnyös lehet az IBD-ben az 5-metil-tetrahidrofoláttal történő kiegészítés, amely a tápanyag biológiailag aktív formája (azaz nem egyszerű, szintetikus folsavról van szó). A természetes, friss ételekben a folát mindenki számára előnyös formában van jelen! Elsősorban ezeket helyezzük előtérbe.

 


Források:
  • Yakut M et al. Serum vitamin B12 and folate status in patients with inflammatory bowel diseases. Eur J Intern Med. 2010 Aug;21(4):320-3. Epub 2010 Jun 8
  • Oussalah A et al. ta-analysis: hyperhomocysteinaemia in inflammatory bowel diseases. Aliment Pharmacol Ther. 2011 Nov;34(10):1173-84. doi: 10.1111/j.1365-2036.2011.04864.x. Epub 2011 Oct 3.
  • Roblin X, Germain E, et al. Factors associated with hyperhomocysteinemia in inflammatory bowel disease: prospective study in 81 patients [in French]. Rev Med Interne. 2006 Feb;27(2):106-10.
  • Zezos P, Papaioannou G, et al. Hyperhomocysteinemia in ulcerative colitis is related to folate levels. World J Gastroenterol. 2005 Oct 14;11(38):6038-42.
  • Fernandez-Miranda C, Martinez Prieto M, et al. Hyperhomocysteinemia and methylenetetrahydrofolate reductase 677C–>T and 1298A–>C mutations in patients with inflammatory bowel disease. Rev Esp Enferm Dig. 2005 Jul;97(7):497-504.
  • Srirajaskanthan R, Winter M, et al. Venous thrombosis in inflammatory bowel disease. Eur J Gastroenterol Hepatol. 2005 Jul;17(7):697-700.
  • Patel V, Macdonald JK, et al. Methotrexate for maintenance of remission in Crohn’s disease. Cochrane Database Syst Rev 2009 Oct 7;(4):CD006884.
  • Zintzaras E. Genetic variants of homocysteine/folate metabolism pathway and risk of inflammatory bowel disease: a synopsis and meta-analysis of genetic association studies. Biomarkers. 2010 Feb;15(1):69-79.

https://www.facebook.com/TaplalkozasBeallitas/posts/2660758560641558

 

Ajánlott termékek:
https://nutribalance.hu/termek/life-extension-optimized-folate-100-vegetarian-tablets/
https://nutribalance.hu/termek/dopamine-advantage-30-vegetarian-capsules/
https://nutribalance.hu/termek/bioactive-complete-b-complex-60-vegetarian-capsules/
https://nutribalance.hu/termek/yiya-b-vitamin-komplex/
https://nutribalance.hu/termek/now-co-enzyme-b-complex-60-veg-capsules/

Ha időben szeretnél értesülni aktuális eseményeinkről, aktiváld havi rendezvényértesítőnket!