A bél-agy(-mikrobiom) tengelyről

A bél-agy(-mikrobiom) tengelyről
2021.10.14.
A bél-agy(-mikrobiom) tengelyről a teljesség igénye nélkül:
 
A beleket mára egyre gyakrabban aposztrofáljuk „második agyként”. A belek falait mintegy 10 millió neuron szegélyezi. Az úgynevezett bél – idegrendszer (amely a belekben található) képes a központi idegrendszertől teljesen függetlenül működni, ami az agyat és a gerincvelőt foglalja magában. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az agynak nem kell részt vennie az emésztő- és kiválasztórendszer napi bonyolult működésében. Mindezek mellett a „két agyunk” kapcsolatban áll egymással és az úgynevezett vagus idegen (másnéven bolygóideg vagy X. agyideg) keresztül kommunikálnak, amely a 12 főideg egyike, melyek a test és az agy összeköttetéséért felelősek. A bélből az agyba (és vice versa) érkező üzenetek ezen az információs szupersztrádán keresztül haladnak, és ennek a kapcsolatnak a kutatása jelenleg is folyamatban van.
 
Egyre több kutatás utal arra, hogy a bél-mikrobák is kommunikálnak az aggyal.
A bélbaktériumok különböző utakon keresztül befolyásolhatják az agy kémiáját. A bél mikrobái neurotranszmittereket termelnek – olyan vegyi anyagokat, mint a szerotonin, a dopamin és a GABA (gamma-aminovajsav), amelyek üzeneteket továbbítanak az agyba. A mikrobiom az immunrendszer működését is befolyásolja, ami önmagában is hatással lehet a hangulatra és a viselkedésre (evolúció, gyulladások és boldogtalanság).
Egy rágcsálókon végzett tanulmány (1) kimutatta, hogy a bél mikrobiotájának változása hatással volt az agyuk neurotranszmittereinek felvételének módjára. Miután megváltozott a bélflóra, az egerek másként viselkedtek a stressz hatására. Ez a helyzet abban az esetben nem állt fenn, amikor a vagus idegüket vágták át, mely arra utal, hogy a mikrobiom ezen az idegen keresztül kommunikál az aggyal.
 
A bél mikrobiota és az agy közötti kapcsolatokat vizsgáló humán kutatások még csak a kezdeti szakaszokban vannak, de később jelentős terápiás előnyökkel járhatnak a majdani eredményeik. Az egyik legismertebb tanulmány (2) kimutatta, hogy azok a nők, akik egy hónapig előflórás joghurtot (baktériumkultúrával beoltott) ettek, megváltozott aktivitást mutattak azokban az agyi régiókban, amelyek az érzelmek és az érzések feldolgozását szabályozzák. Jelenleg a tudósok azonban óvatosságra intenek, mivel sokkal több kutatásra (3) van szükség a „pszichobiotikus” kezelések (mentális egészségügyi problémákat kezelő pre- vagy probiotikumok) kifejlesztésének megkezdéséhez.
 
 
 
Források:
1. Ingestion of Lactobacillus strain regulates emotional behavior and central GABA receptor expression in a mouse via the vagus nerve
Javier A. Bravo, Paul Forsythe, Marianne V. Chew, Emily Escaravage, Hélène M. Savignac, Timothy G. Dinan, John Bienenstock, and John F. Cryan
PNAS September 20, 2011 108 (38) 16050-16055; https://doi.org/10.1073/pnas.1102999108
2. Consumption of Fermented Milk Product With Probiotic Modulates Brain Activity
KIRSTEN TILLISCH,1 JENNIFER LABUS,1 LISA KILPATRICK,1 ZHIGUO JIANG,1 JEAN STAINS,1 BAHAR EBRAT,1 DENIS GUYONNET,2 SOPHIE LEGRAIN–RASPAUD,2 BEATRICE TROTIN,2 BRUCE NALIBOFF,1 and EMERAN A. MAYER1
Gastroenterology. 2013 Jun; 144(7): 10.1053/j.gastro.2013.02.043. Published online 2013 Mar 6. doi: 10.1053/j.gastro.2013.02.043
3. How your gut might modify your mind. The microbes that live in your body might be influencing your behavior. Researchers want to know what they’re saying to your brain and how.
by Laura Howes
April 8, 2019 | A version of this story appeared in Volume 97, Issue 14
 

A mikrobiom témához kapcsolódó videóbejegyzésünk: https://taplalkozasbeallitas.hu/mikrobiom-kitekintes-gyakorlati-szemmel-varandossag-emesztes/

https://www.facebook.com/TaplalkozasBeallitas/posts/4534329773284418 

Ha időben szeretnél értesülni aktuális eseményeinkről, aktiváld havi rendezvényértesítőnket!